Akkor és most Jármű Expo

Két év kihagyás után ötödik alkalommal rendezik meg az „Akkor és most Jármű Expót” ahol múlt és jelen autóit, motorkerékpárjait, lovaskocsikat, kerékpárokat és hajókülönlegességeket állítanak ki. Az ország legnagyobb tematikus, ingyenes járműkiállításán a családi programok és különböző stílusú koncertek mellett az érdeklődők találkozhatnak a Dakar-ralin résztvevő versenyzőkkel, és megcsodálhatják a Kis-Dunán a lampionos vízi karnevált.

 

A szervezők sok évvel ezelőtt egy olyan, nemzetközi szinten is színvonalas eseményt szerettek volna megvalósítani, amely az egész család számára élmény és szórakoztató hétvégi programlehetőség. Mindig furcsa érzés, amikor együtt lehet megtekinteni múlt, jelen és jövő remekműveit, nem véletlen, hogy az „Akkor és most Jármű Expo” mára az ország egyik legnépszerűbb és a legnagyobb tematikus járműkiállításává lépett elő. Legutóbb 2019-ben rendezték meg, akkor a több mint 300 járművet csaknem 16 ezer látogató csodálta meg.

 

A kiállítás járművek sokaságát vonultatja fel 1900-tól kezdődően napjainkig. Lovaskocsik, veterán motorkerékpárok, személygépkocsik, hajózási tárgyak és kerékpárok is megjelennek a kiállításon. A korábbi évekhez hasonlóan idén is elsődleges szempont volt az adott kor mérnöki újdonságainak kihangsúlyozása. Emellett az esemény névadó szponzorának, a Suzukinak termékei - autó, motor és hajómotor - is bemutatkoznak.

 

Az eseményen tánc- és sportbemutatók, közlekedésbiztonsági élményprogram, koncertek, környezetvédelmi gyerekprogramok várják az érdeklődőket. A kiállítók között feltűnik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum. A különlegességek között szerepel például Pannónia motorkerékpár, egy Chevrolet Impala és egy MRAP katonai jármű, amely feltűnt a Bruce Willis főszereplésével bemutatott Die Hard 5 című amerikai akciófilmben is.

 

Szombaton egy különleges Dakar-rali közönségtalálkozót tartanak: Szujó Zoltán moderálásával a látogatók megtekinthetik a Dakar-team kamionját, illetve autóját, valamint részt vehetnek egy közönségtalálkozón, amelyen találkozhatnak Szalay Balázzsal, Bunkóczi Lászlóval és Gyenes Emanuellel.

 

Az expo társrendezvényére, a szombat esti lampionos vízi karneválra a Kis-Dunán kerül sor este 8 órától. A másfél órás rendezvényen ezúttal is színes fényekkel megvilágított hajók vonulnak fel a Szent Erzsébet híd lábától a Bottyán hídig. Az esztergomi zeneiskola előtti teraszról DJ Dominique szórakoztatja majd a közönséget. A szervezők legalább 20 nagyobb installációra és 30 kishajó indulására számítanak.

 

PROGRAM

2022.04.30. (szombat)

10:00 Megnyitó

11:00 Tánc- és sportbemutatók

15:00 Dakar közönségtalálkozó

16:00 Szulák Andrea zenés műsora

17:00 Tha Shudras együttes koncertje

19:00 Szalai Band

20:00 Hajós lampionos felvonulás a Kis-Dunán DJ Dominique-kal

22:00 Bon-Bon együttes

23:00 Szalai Band

 

2022.05.01. (vasárnap)

11:00 Sportbemutatók

14:00 Oszvald Marika műsora

17:00 Szandi

18:00 Kaméleon zenekar

A kiállítás mindkét napon 10:00-19:00 között tart nyitva.

 

Helyszín és időpont: Esztergom, Nagy-Duna sétány és Kis-Duna Szent Erzsébet híd és Bottyán híd közötti szakasz, 2022. április 30 – május 1.