2020. December 05. | Vilma

MVM Koncertek – Grigorij Szokolov

 Grigorij Szokolov
„ Olyan ő, mint az a tibeti szerzetes, aki kiszállt a testéből és hangokká változott. Fizikai mivolta csupán eszköz a hangok megszólaltatásához...” – tökéletes megfogalmazás ez a ma élő, talán egyik legmegfoghatatlanabb művészről, az orosz zongoristák legnagyobbikáról, aki játéka közben mégis a felismerhetetlenségig összezsugorodik, és háttérbe szorulva hagyja, hogy a zene és a hangok uralják a teret. Grigorij Szokolov muzsikálása közben megáll az idő a hangversenytermekben: játéka, a művek hamisíthatatlan, letisztult interpretációja, billentésének kristályos-tökéletes technikája új dimenziókat nyit a hallgatók számára.

 

Az 1950-ben Leningrádban született művész rendkívüli tehetségével már ötéves korában felhívta magára az orosz zenei élet figyelmét. Speciális zeneiskolába járt, majd 1960-ban a Leningrádi Konzervatórium tanulója lett. Tizenhat évesen az Emil Gilelsz vezette zsűri egyhangú döntésével megnyerte a 3. Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt, s ez a siker előadóművészi karrierjét is elindította. Rendszeresen koncertezik a világ legjelentősebb koncerttermeiben, s együtt dolgozott a világ vezető karmestereinek nagy részével. Mostani estjét Beethoven és Brahms művészetének szenteli.

 

Csoda ez, melyről a magyar közönség minden évben megbizonyosodhat. Idén sem lesz másképp, a mester április 29-én tér vissza a Művészetek Palotája Nagytermébe az MVM-Koncertek A Zongora-sorozatán belül.

 

Grigorij Szokolov zongoraestje: Beethoven: C-dúr szonáta, op. 2 no. 3, 11 új bagatell, op. 119 ***, Brahms: Hat zongoradarab, op, 118, Négy zongoradarab, op. 119

 

 

 

 

Kövess minket!