2021. Szeptember 16. | Edit
Előző

Nicole Soames: A prezentáló én...

Következő

Szabó Zoltán Attila: K.Ö.R...

Markovits Rodion: Szibériai garnizon

A Szibériai garnizon című regény, amit folytatásokban közölt a berlini Vossische Zeitung és a londoni Daily Mail, amiért éppúgy lelkesedtek az Egyesült Államokban, mint Kínában; amiért annyira odavolt Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes; s amely méltó párja Jaroslav Hašek Švejkjének 1927-ben jelent meg

 

Az 1920-as évek végének hatalmas magyar és nemzetközi irodalmi szenzációja nemcsak az első világháború viszontagságait és a hadifogolylét mindennapjait meséli el karikírozva, de az általa felvetett általános emberi és társadalmi kérdések szintén gyújtóbombaként hatnak – ma is.

 

Túlélhető-e az orosz hadifogság ananászkonzerven és lazacon? Egy szuronnyal átlyukasztott arcú katona lehet-e ünnepelt színésznő a fogolytábor színpadán? Hazaérnek-e a cseh légionisták, ha Moszkvában a Vlagyivosztok felé tartó vonatra szállnak fel? Milyen hasznát venni egy japán legyezőnek KeletSzibériában? Megtöltheti-e egy tiszt a derékaljul szolgáló zsákját szalmával? Hogyan szolgál párnaként egy borotvakészlet? S egyáltalán, mire jó egy lúdtalp; mi köze a holland sajtnak az Urálon túli területekhez; egy előkelő hölgy selyemharisnyájának a burját lovas íjászathoz? – a Szibériai garnizon a maga zseniálisan szatirikus módján minderre megfelel, és emellett még jó néhány további elgondolkodtató kérdéssel is szolgál.

 

Markovits Rodion Szibériai garnizon című, először 1927-ben Kolozsvárott megjelent kollektív riportregényében a saját és egykori katonatársai tapasztalatait írta meg az első világháború magyar küzdelmeiről, az oroszországi, kelet-szibériai hadifogolylét mindennapjairól és a hazatérés viszontagságairól.

 

Nemcsak a választott téma, de a megírás módja is különleges: a kisember szemszögéből elmesélt történet abszurd, szatirikus és ironikus hatást kelt, miközben sohasem didaktikus vagy ítélkező! A főszereplőt, a Pesten munkát kereső, diplomás ügyvédet a szarajevói merényletet követően besorozzák és kiképzik, majd tiszti iskoláját elvégezve kikerül a galíciai, a volhíniai frontra, a Bruszilov-offenzíva vonalába, ahol 1916- ban orosz hadifogságba kerül, s Kelet-Szibériába, az Amur-parti Habarovszk melletti fogolytáborba viszik, az orosz–kínai határra.

 

A tábori élet mindennapjai, megpróbáltatásai, a túlélés érdekében kialakított viselkedésmód, az emberies létállapot megőrzése végett tett vagy nem tett cselekedetek „lajstroma” a regény első része; míg a második az évekkel későbbi, az immár polgárháborús Oroszországban megtett hazaút és a krasznojarszki fogolytáborban eltöltött újabb évek története. A tiszti és katonai önkény elviselése, az európai civilizáció eszményének megőrzése érdekében végzett tábori kulturalizáció, a maga lágerbeli színházi és lapkiadási tevékenységével, kisebb-nagyobb magánalkuival – mind a túlélést és a hazatérés reményét szolgálva. Szívszorító, tragikus, ugyanakkor nagyon emberi módon.

 

A regény keletkezéstörténete és kiadásának útja a világsikerig hasonlómód érdekes. Markovits Rodion felhívása a kolozsvári Keleti Újság 1926. december 26-ai, karácsonyi számában jelent meg: arra biztatja és kéri az egykori katona- és fogolytársait, hogy nyújtsanak készülő regényéhez segédkezet, s leveleikben írják meg neki a saját frontbéli és hadifogolytábori tapasztalataikat. A felhívásra érkező több mint 300 levél felhasználásával írja meg kollektív riportregényét, melyet a Keleti Újság 1927. április 4. és augusztus 15. között heti rendszerességgel közölt folytatásokban – megduplázva ezzel az olvasóinak számát.

 

Ám a lap változó tulajdonosi viszonyai miatt gyorsan be kellett fejeznie a regényt, s az előfizetők elmaradása okán szerzői magánkiadásban jelenteti meg két kötetben 1927 decemberének elején. A kor ismert mecénásának, Hatvany Lajosnak is küld egy tiszteletpéldányt, ám a báró felvágatlanul a szemetesbe hajítja, ahonnan a szobalánya veszi ki, s adja újra a kezébe. Hatvany ezúttal – miközben borotválják – elkezdi olvasni, s innen nincs visszaút. Oly lelkes és oly nagyra tartja a regényt, hogy azonmód levelet ír a szerzőnek, megjósolva a világhírt és ehhez a segítségét ajánlja.

 

Markovits Rodion azonban alig akarja elhinni a levél valódiságát, s nem is válaszol rá. Hatvanynak fel kell keresnie őt. A pincében szomorkodó példányokat Pestre viteti, ahol rögtön szétkapkodják, ezért a Genius Könyvkiadó 1928 decemberében újra megjelenteti – a többi pedig már történelem. Két év alatt több mint tucatnyiszor nyomják újra a hatalmas érdeklődésre való tekintettel (az 1930-as, 15. kiadás már 68 ezer összpéldányt jelez). Hatvany ideiglenes fogsága alatt a börtönben németre fordítja: a berlini Vossische Zeitung folytatásokban közli, s rangos német kiadó, az Ullstein Verlag megjelenteti. Halász Gyula ezzel párhuzamosan angolra ülteti át, amit rendkívüli módon a londoni Daily Mail közöl folytatásokban, s a regény nemcsak az Egyesült Királyságban, de az Egyesült Államokban, s Dél-Amerikában is megjelenik.

 

Tizennégy országban jelenik meg a regény rövid időn belül, többek közt lefordítják francia, finn, olasz, holland, román, kínai nyelvekre. A siker kirobbanó és frenetikus. A jogdíjakból a szerző nemcsak gazdag emberré válik, de a pesti New York és Meteorit kávéházakban is ott ül már Molnár Ferenc, Heltai Jenő és Kosztolányi Dezső irodalmi törzsasztalánál, akik mind lelkes olvasói és méltatói a Szibériai garnizonnak. Fényképe az újságok címoldalaira kerül, regényét Hašek, Kafka, Remarque és John Dos Passos világsikert aratott regényeihez hasonlították.

 

A szerző már 1929-ben megjelenteti a regény folytatását Aranyvonat címmel – de ez már egy másik történet… Az 1948-as hatalomváltás után a szerző neve kitörlődött a nemzeti kánonból, évtizedekre elfelejtették, az irodalomtörténeti listákon már nem szerepeltették. 1935 óta – mikor a Révai Testvérek Kiadó ismételten megjelentette a Magyar Nemzeti Könyvnap alkalmából – csupán kétszer adták ki Magyarországon a Szibériai garnizont (1986, 2009), melyet pedig külföldön még most is számontartanak, például Olaszországban ma is keresett mű.

 

A Szibériai garnizon nyelvi és látásmódbeli elevenségének nem ártott az idő, ahogy a benne foglalt történelem- és létszemlélet is kortárssá – klasszikussá – avatja. Méltó rá, hogy az új generációk megismerhessék, s általa a magyar történelem egészen máig ható tragédiasorozatát is jobban megértsék.

 

NÉVJEGY

Markovits Rodion (1884–1948) író, újságíró az Ugocsa vármegyei Avasmedencei Kisgércén született (ma Románia, Szatmár megye). Ügyvédként végzett; az első világháborúban a galíciai, vohíniai fronton orosz hadifogságba esett, s Kelet-Szibériába, a Habarovszk közeli táborba került. Az orosz polgárháborúban belépett a Vörös Hadseregbe, s Jaroslav Hašekhez hasonlóan, az I. Nemzetközi Brigád tagjaként közreműködött a cári kincsek Moszkvába szállításán az úgynevezett „aranyvonaton”. 1921 májusában érkezett vissza szülőfalujába. Írói nevét Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének főszereplőjétől, Raszkolnyikovtól kölcsönözte. Első novelláskötete 1925-ben jelent meg, amit a világsikert hozó Szibériai garnizon című kollektív riportregény követett 1927- ben. A folytatást Aranyvonat címmel, 1929-ben jelentette meg. Ezt követően még több elbeszéléskötetet és egy regényt (Sánta farsang, 1933) kiadott. Aktív hírlapírói pályája (Temesvári Hírlap, Szabad Szó) mellett a Bánsági Magyar Írók Szervezetének elnökeként is tevékenykedett. 1948 augusztusában álmában hunyt el, szívelégtelenség miatt.

 

A regény kortárs méltatói:

„Ön a riportot eposzi magasságba emelte – könyvének vannak részletei (nagyon vigyázok a szóra és érzem súlyát), melyeknek üdesége és tisztasága, akár Tolsztoj legjobb lapjaié… Amellett csupa kópéság, csupa megértő, hamiskás hunyorgás: Hja, lásd, ilyen az ember!… A Szibériai garnizon nem háborús könyv, melyet akár uszító ír, akár emberbarát pacifista: semmi köze az irodalomhoz, mert semmi köze az emberhez… Ön emberi, nagyon is emberi könyvet írt, mely azt tanítja, hogy nincs béke és nincs háború, nincs forradalom s nincs ellenforradalom, csak minden helyzetben, mindig egyforma emberek vannak… Nagyon kell szeretni és nagyon kell sajnálni őket – de azért egy kicsit mulatni is kell rajtuk… Sőt mi több, mintha egy kicsit meg is kéne vetni szegénykéket… Önnek sokhangszerű az orchesztere – ön mindezt megcselekszi…” – Hatvany Lajos

 

 „Aki elmondja, nem hideg krónikása, bravúros szenzációkba tagozó megírója az eseményeknek, hanem valaki – életet, emberi sorsokat emberfelettien érző és érzékelő művész, aki benne él minden alakjában s úgy reagál minden megmozdulásukra, úgy ragad bennünket drótsövényeken, orosz utakon, szibériai táborokon keresztül, hogy lélegzetünk eláll a megdöbbenéstől, az együttérzéstől, a mélységes szánalomtól. Nem regény, nem riport, nem napló, hanem maga a Leviathán, ahogy szörnyű testét végignyújtóztatta a világon és öt esztendő alatt évszázadok szenvedésével borította el.” – Fenyő Miksa

 

„A hadifogságban botorkáló kisembert ábrázolta ez a könyv, fura sorsát, örökös tűnődéseit a foglyok különös világában és a társadalmi formák szabályos változását a múló időben. Friss emlékezéssel, érzékletesen írt Markovits, a Szibériában valóban előfordult meghökkentő helyzeteket éles fényben vetítette fel. (…) Szinte epidemikus volt a hatása, hogy csak néhány fényes nevet említsek: Móricz, Karinthy, Kosztolányi és Nagy Endre is lelkes olvasói voltak.” – Kellér Andor

Előző

Nicole Soames: A prezentáló én...

Következő

Szabó Zoltán Attila: K.Ö.R...

Kövess minket!