Kocsis Klára: Kóbor bolygó

Manapság egyszerre lehet könnyű és nehéz költőnek lenni, mert bár az emberek egyre inkább vágynak valami különlegesre, valami unikálisra, sokuknak kényelmesebb azt az eléjük tolt instant kínálatban megtalálni. A költészetben is divat lett szerzőket, témákat „hájpolni”, a fogyaszthatóság elsődleges kritériummá vált. Vannak azonban olyan bolygók, melyek naprendszerükből kiszakadva, magányosan vándorolnak tovább…

 

A halk szavúbb „vándorok” egyike Kocsis Klára, akinek Kóbor bolygó című vékonyka kötete mégis valami belső univerzumban készülődő forrongásról tudósít, konzekvensen előrevetítve a robbanás lehetőségét. Sokan vagyunk így ezzel – vírushelyzet, bezártság, politika, szolidaritás hiánya, stb. -, sokszor ejtjük ki azt a mondatot, hogy Ez így nem mehet tovább!

 

Harminchárom végtelenül markáns, mondhatni már-már férfiasan velős, pontos, sommás, mégis gondoskodón adagolt költeményben kapunk afféle „aha” élményt: igen, erről nekem is ez a véleményem, gyerünk, tegyünk valamit a saját jövőnkért – együtt. Nem vitás: miként a kóbor bolygók, a magányos ökoharcosok, a megalázott nők, a bepalizott kisemberek, a lesajnált értelmiségiek („fura turul-kolibri keverékek”) is előbb-utóbb megtalálják a maguk erős közösségét… talán éppen e kötet olvasóiban.