2019. Október 21. | Orsolya
Előző

Jennifer Lopez zenei ikon lett...

Következő

Nőnek kódolva – anya-lánya bizalmas...

Görög László a legjobb férfi főszereplő

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal nyújtotta át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A legjobb férfi főszereplő kategóriában Görög László, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja érdemelte ki az elismerést A velencei kalmárban nyújtott alakításáért.

 

Görög László a díj kapcsán úgy nyilatkozott, nem csak sajátjaként tekint az elismerésre. – Azért lehettem méltó erre a díjra, mert egy kiváló előadás született a Miskolci Nemzeti Színházban. Ez az előadás pedig azért jöhetett létre, mert a színészektől kezdve a díszítőkön át az ügyelőig, mindenki odaadó munkájával megvalósulhatott az, amit Mohácsi János rendező megálmodott a színpadra. Ahhoz, hogy valaki kiemelkedő alakítást nyújthasson, egy jó előadás és egy nagyon jó csapat kell. Ezért ez a díj mindenkié, aki A velencei kalmár létrehozásában közreműködött – mondta.

 

Hozzátette, nagyon örül a díjnak, de ebbe vegyül némi szomorúság is, hiszen szerinte akár mindegyik kategóriában megérdemelte volna a győzelmet az előadás. – A velencei kalmár öt kategóriában is jelölést kapott, és ez önmagában is nagy elismerés. Észrevett minket a szakma, és ez egy vidéki színház esetében sokkal nehezebb, mint Budapesten – emelte ki.

 

Utánajártunk: A Görög László főszereplésével készülő előadás bemutatóját október 5-én láthatja a közönség a Játékszínben.

Előző

Jennifer Lopez zenei ikon lett...

Következő

Nőnek kódolva – anya-lánya bizalmas...

Kövess minket!