2019. November 21. | Olivér
Előző

Egzotikus ünnepi élmény...

Következő

Bodrog-parti nyárutó...

Vintage ősz Noszvajon

Az ősz talán látványosabb és változatosabb lakberendező, mint a nyár: a számunkra kedves vintage életérzést ezúttal egy noszvaji kirándulás állomásain kutattuk fel.

 

Eger és környékéről az ember elsőként a borra, a termálvizes fürdőkre, a pisztrángos patakokra és a lovas kultúrára asszociál – ám ha (szó szerint) letérünk a helyi turizmus főútvonaláról, olyan zárt mikrovilágokba juthatunk el, ahol szinte megállt az idő. Ilyenkor már faluhelyen a hűvös reggelek okán begyújtásra kerülnek a fatüzelésű kályhák, régi (vagy a még divatosabb régies új) sparheltek, itt-ott a közeledő szüretre figyelmeztető szalmabábuk másznak póznára, vagy ölelik az „Isten hozott!” feliratú táblákat, s megtelik a levegő a lehullott nedves levelek össze nem téveszthető enyészet szagával.

 

Az enyészet persze nem kíméli a történelmi rekvizitumokat sem, bár a műemlékvédelem láthatóan e tájon is többnyire a sikeres vagy sikertelen lobbizás függvénye. No meg lelkes fiatal alkotóművészeké, akik például felismerték, hogy a Noszvaj szélén évszázadok óta használt, tufába vájt barlanglakások nem csak nyári alkotó tábor helyszínnek kiválók, hanem idegenforgalmi látványosságot is jelentenek.

 

Igazi kaland felnőttnek-gyereknek egyaránt, miként a szomolyai kaptárkövek megközelítését elősegítő tanösvény is, ahol alaposan megmozgatják azokat, akik bevállalják az egész körutat – a számtalan fémlépcső és rámpa, illetve a profi tájékoztatók azt sejtetik, hogy ez egy kiemelt projekt lehetett, kár, hogy az odavezető agyagos makadám utat a szőlőkbe igyekvő traktorok több helyen óhatatlanul is tönkreteszik (gyakorlatlan vezetőknek nem ajánlanám). Világszínvonalú viszont a szintén a környéken található bélapátfalvi kolostor látogatóinak kiszolgálása, maga a templom pedig szabályos időutazás egy olyan világba, ahol a hivalkodó pompa helyett a puritán egyszerűséget emelték magas piedesztálra.

 

Nem gondolom, hogy hasonló meggondolásból aposztrofálták gazdái vintage hotelnek aznapi szálláshelyünket: mondjuk ki, a környék nem bővelkedik többcsillagos szállodákban, a falusi turizmus nincs eléggé propagálva, ennél fogva kisebb pénztárcával rendelkezőknek ideális választás lehet a noszvaji Tündérkert Hotel. A szobák, a miliő nem igazán akar többet mutatni, mint ami – egyszerű vidéki szálloda, ahol egy kis időutazás keretében kimozdulhatunk a mindennapok monotóniájából. Talán a művirágok tobzódását, a számítógépes monitor nagyságú tévét nem sorolnám az előnyök közé, viszont a fekhelyek minősége kiváló, a séf és a konyha kínálata remek, a környezet – különösen a szomszédos és szállóvendégeknek ingyen látogatható De la Motte kastély közelsége – pedig elhiteti velünk, hogy ehelyütt minden értünk van.

 

Különben az igazi vintage szálláshelyek is száműzik a tévét a szobákból, mert az életérzés lényege mégis csak az, hogy a természetben barangolás után megfáradt utazó minél hamarébb jó falatokhoz és pihentető alváshoz jusson. A Tündérkert egyébként „beszélő” nevű hotel, hiszen a gyerekes családok számára, vagy romantikus utakhoz is ideális, és itt valóban pénztárcabarát nyaralásunkat tölthetjük. Erről például játszószoba és talán furának tűnő – de a régi időkben divatos – vízi világ, a szaunával is felszerelt fürdőház gondoskodik.

 

„Se több, se kevesebb a szükségesnél” lehetne a személyzet mottója, ami persze egyesekben némi elárvultság érzetet okozhat, én inkább szabadságként éltem meg. Arról a bizalomról nem is beszélve, hogy a kastélyban sétálgatva nem igazán találkozni kordonokkal, tiltó táblákkal – igen, egy korabeli fotel mellett akár azt képzelhetjük: csak egy csettintés, és minden óhajunk teljesül.

 

Azt gondolom, hogy néha érdemes letérni a járt utakról, s megmerítkezni a helyi valóság kirakati csillogás nélküli mindennapjaiban. Én például különösen kedvelem azokat a kastélyokat, ahol a vendéglátás, a turizmus nem túrja ki a parkból a „csak” sétálni vágyókat. A Tündérkert vendéglői terasza, mely a kastély oldalára néz, nyilván felkapott rendezvényhelyszín és amfiteátrumi kiképzése okán ideális lehet kisebb kamarazenei koncertek szervezésére is.

 

Magunk mögött hagyva eme inkább csak kisnemesi élményt azon morfondíroztam a hazaúton, hogy talán visszatérnék ide tavasszal, amikor nem az enyészet, hanem a virágzó gyümölcsfák illata lengi be a környéket.

Tóth Gábor Ákos

Előző

Egzotikus ünnepi élmény...

Következő

Bodrog-parti nyárutó...

Kövess minket!